Legfrissebb fórumbejegyzések
Irodalom
Jancsik Péter: Retyezát hegység
Az Erdély hegyei című sorozatban megjelent 2001-es kiadású kötet tudomásom szerint az egyetlen magyar nyelvű részletes turistakalauz a Retyezátról. A szerző több, mint száz oldalon keresztül ismerteti a hegységet, számos túraútvonalat is részletesen leír. A „zsebre vágható” könyv hasznos mellékletként tartalmazza a Dimap Retyezát-térkép korábbi verzióját, így szinte hiánytalan nyomtatott muníciót képvisel (ugyan térképből azóta megjelent egy frissebb kiadás is). Budapesten néhány könyves- és térképboltban talán kapható még, bár erre elég kicsi az esély. Hiánypótló mű, megérne egy frissített kiadást!
Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2001
Nagy Balázs: Gerinctúrák a Kárpátokban
A könyv első kiadása rövid idő alatt klasszikussá vált, minden bizonnyal hallott már róla a látogató. Bár jóval tágabb területet fed le, külön rész található benne a Retyezátról, valamint számos általános jellegű praktikus tanácsot is tartalmaz a Kárpátok hegyei közé készülő olvasó számára. A közelmúltban még hiánycikknek számító mű második, aktualizált kiadása 2010 júliusában került a könyvesboltok polcaira. Lehet indítani a rohamokat...
Heiling Média Kiadó Kft., Budapest, 2010
Magyarországi Kárpát Egyesület: 2500 km a Kárpátok főgerincén
A 2004-es Kárpát-koszorú expedíció képanyagának legjavát bemutató 216 oldalas reprezentatív fotóalbumnak szintén nem kizárólag a Retyezát a témája, azonban érdemes ehelyütt is megemlíteni, mert igazán szép „kedvcsináló” kiadvány.
Magyarországi Kárpát Egyesület, Budapest, 2007
Maderspach Viktor: Páreng-Retyezát - Vadászataim a Déli-Kárpátokban
A neves vadász-író eredetileg 1936-ban kiadott, nagy sikerű könyvének nemrég új kiadása jelent meg. Az olvasmányos kötet vadászok és természetbarátok számára egyaránt maradandó élményt nyújt.
Masszi Kiadó, Budapest, 2009
„Hallottátok-e hírét Kolcvárnak? A szép Hátszeg völgyében, magas hegy tetején tündökölt ez a vár. Messze földön nem volt szebb ennél. A Kendeffy családé volt ez a vár, s abban az időben, mikor az a szörnyű tatárjárás volt, egyedül lakott e várban Kendeffy Ilona. Egyedül, mert az apja, a testvérei s a jegybéli mátkája mind a tatárok ellen harcoltak. Várta, várta szegény Kendeffy Ilona, mikor jönnek vissza, de hiába várta. Egyszer csak halála hírét hozták az apjának, halála hírét a bátyjainak, de a mátkájáról még hír sem jött, él-e, hal-e, elhurcolták-e magukkal a tatárok, vagy nem: senki lélek nem tudta azt.
Telt-múlt az idő. A tatárok már rég visszamentek a hazájukba, s Kendeffy Ilona mátkája még mindig nem tért vissza. Egy este Kendeffy Ilona kint üldögélt a vár erkélyén, s amint ott ült, elnyomta az álom. Csodálatos álma volt.
Előtte állott a jegybéli mátkája, s mondta neki:
- Ha azt akarod, hogy a tied legyek, annyi aranyad legyen, amennyi odáig ér, ahol én most sínylek szomorú rabságban.
Felébred Ilona, gondolkozik az álmon, s felsóhajt:
- Istenem, Istenem, vajon mit jelenthet ez az álom?! Ha rabságban van a mátkám, csak nagy Tatárországban lehet rabságban, s kinek van annyi aranya, hogy odáig érjen?
Másnap este megint kiült az erkélyre. A csendes esti szellő álmot hozott a szemére. Mostan egy angyal jelent meg előtte. Mondta neki az angyal:
- Ne búsulj, Kendeffy Ilona. Vedd elé a guzsalyodat, fonj éjjel-nappal, s majd meglátod, annyi aranyad lesz, hogy éppen nagy Tatárországig ér, ahol sínylik a te mátkád szomorú rabságban.
Fölébred Ilona, gondolkozik, tűnődik az álmán, s felsóhajt:
- Istenem, Istenem, nem értem, hogy lehet! Hiszen ha ítélet napjáig fonok, akkor sem szerezhetek annyi aranyat, hogy elérjen nagy Tatárországig.
De hiába gondolta ezt, nem volt többet nyugodalma, elővette a guzsalyát, kiült este az erkélyre, pörgette az orsót, s szép csendesen eregette a fonalat. S hát uramteremtőm, mi történt? A fonál, mit eregetett, mind színarannyá változott, s amint eregette, szépen, csöndesen szállott az aranyfonál tovább nagy Tatárország felé, s nem telt belé egy hét, az aranyfonál elért nagy Tatárországba, nagy Tatárországban tömlöc ajtajába, tömlöc ajtaja kinyílt, s ím egy este, mikor Ilona ott ült az erkélyen, és fonogatott szép csöndesen, ott áll előtte jegybéli mátkája...”
„Azon ős időben, midőn még tüzet fúvó sokfejű sárkányok uralkodtak a sziklák felett, s tartották rettegésben a vidék szegény földnépét, élt Oláhhonban egy Jorgován nevű roppant erős fiatal ember, ki egy pásztor leányba volt szerelmes. A leány a havason marhát őrizvén, egyszer csak eltűnt. Jorgován, ki kedvese után nagyon búsult, megindult felkeresésére, de hasztalan kutatta fel a havasokat, mert nem akadt a nyomára. Veszteségén nagyon elbúsulva, eltökélte, hogy honába többé nem tér viszsza, hanem remetéskedni kezdett annál a sziklánál, melyet róla Jorgován kövének neveznek, s a melyről a leggyönyörűbb kilátás van Oláhországba.
Hoszszasabb ott lakása után, egy nap a szikla tetején ülvén, gyönyörű női éneket hall, s az énekről reá ösmer elvesztett kedvesére, kit az átelleni szirten lakó sárkány rabolt volt el s őrzött. Jorgovánt Oláhhonban mindenki meghaltnak hitte, mit ő tudván, nem ment oda viszsza, hanem leszállott Erdélybe s itt egy negyven mázsás buzogányt készíttetett magának, ezzel a kőszirt tetejéről délben, mikor a sárkány a napon piritkozott, lóháton a sárkányhoz átszöktetett s ott megvívott véle, de nem győzhette le. Felbosszankodván a siker hiányán, újból lejött Erdélybe s egy más kilenczvenkilencz mázsás buzogányt készíttetett, ezzel aztán a sárkányt hoszszas viadal után megszalasztotta, mely dühében tüzet fúván, az útjába eső fákat s bokrokat mind leperzselte, s azóta azon helyen nem is nő több.
Jorgován a sárkányt egész a határszélig üldözte, honnan az vissza kiáltott: várj csak Jorgován, eddig én voltam a havasok ura s minden ott lakó állatoké; ezután te leszel az, de bosszút állok rajtad! mérges legyeket bocsátok a havasokra, melyek marháidat elpusztítják s engemet megboszszulnak. Ezután a sárkány elvonult a méhádiai hegységek közötti barlangba s ott elvérzett. Tüzétől a források felhevültek, a kolumbácsi legyek pedig gyakran pusztítják azóta a havason a szegény marhákat. A Jorgován köve tetején pedig most is látszik a patkója bélyege annak a lónak, melyen Jorgován a sárkányhoz átszöktetett.”
Egyéb írások
Néhány további írásos forrás (cikk, vagy könyvrészlet), mely a Retyezáttal foglalkozik:
- Dorogi Géza: Maderspach nyomán, avagy Taxival a Retyezáton.
Magyar Vadászlap, 2007 augusztus - Csűrös I.: A Kis-Retyezát növényvilágáról.
Erdélyi Gyopár, 1993/3. szám - Barcza Imre: A Retyezát csúcsain.
Turisták Lapja, XLIV. évf. 10. szám, 1932 - Dr. Lóczy Lajos: A Retyezát tavairól.
Földrajzi Közlemények, XXXII/5, 1904 - Tavaszy Sándor: Erdélyi tetők.
Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1902
(pár éve újra kiadták - tudósítás az Erdélyi Gyopár 2004/2 számában) - Szinte Gábor: Kirándulás a Retyezátra.
Erdély, VII. évf. 4-7 szám, 1898 - Petrik Lajos: Kilenc nap a Retyezát hegységben - 2. rész.
Turisták Lapja, VIII. évf. 5-6. szám, 1896 - Petrik Lajos: Kilenc nap a Retyezát hegységben - 1. rész.
Turisták Lapja, VIII. évf. 3-4. szám, 1896 - Buda Ádám: A Hátszeg vidéki havasok legszebb pontja.
Erdély, IV. évf. 3-4. szám, 1895 - Téglás Gábor: A Retyezát hegyvilágából.
Turisták Lapja, II. évf. 4. szám, 1890 - Téglás Gábor: A Retyezát erdőgazdasági jelentősége - 2. rész.
Erdészeti Lapok, 27. évf. 10. füzet (942-952. oldal), 1888 október - Téglás Gábor: A Retyezát erdőgazdasági jelentősége - 1. rész.
Erdészeti Lapok, 27. évf. 9. füzet (833-851. oldal), 1888 szeptember - Maderspach Viktor: A Retyezát.
Erdészeti Lapok, 7. évf. 10. füzet (416-423. oldal), 1868 október - Csató János: A Retyezát helyviszonyi és természetrajzi tekintetben.
Az Erdélyi Múzeum-Egylet Évkönyve, 4. kötet 1. füzet (72-89. oldal), 1867
