EUB utazási biztosítások

A hegység megközelítése

| autóval | vasúton | helyi buszok |

Autóval

route 66

Útvonal lehetőségek

Magyar nyelvterületről a Retyezátot alapvetően két „kapun” keresztül közelíthetjük meg: észak felől a Sztrigy (Strei) folyó völgyében, nyugat felől pedig a Vaskapu-hágón (Poarta de Fier) át vezetnek főutak a Hátszegi-medencébe (Depresiunea Haţegului), melynek déli határát maga a Retyezát alkotja, s annak északi, nyugati, illetve keleti részébe az itteni falvakon keresztül vezet fel több út is. A hegység déli részének autóval történő megközelítéséhez meg kell kerülni a Retyezát-Tulisa hegycsoportot: a Hátszegi-medencéből Petrozsényen, majd a Zsil-völgy (Valea Jiului) hosszú városfüzérén (Vulkán-Lupény-Urikány-Kimpulunyág) keresztül juthatunk el ide.

Erdély északi és középső részéből Kolozsváron át a Torda-Gyulafehérvár-Szászváros-Piski-Hátszeg útvonal (DN1 főút, majd A1 autópálya és végül DN66 főút) a leginkább kézenfekvő (jelenleg éppen ezen a nyomvonalon épül az A10-es autópálya is, ami a közeljövőben jelentősen javítja majd az elérési időt), míg keleti irányból, Székelyföldről számos útvonal-variáció adódik.

Budapest környékéről és az Észak-Dunántúlról, valamint a Dél-Alföld felől az M5, illetve M43 autópályákon Szeged érintésével az országhatárig, majd onnan az A1, illetve A6 autópályákon haladva Arad és Temesvár (Timişoara) érintésével 2015 vége óta immáron Lugosig (Lugoj) gyorsforgalmi úton juthatunk el. Aradnál letérhetünk a Maros völgyében vezető DN7 főútra is, hogy a Lippa-Déva-Piski útvonalon továbbhaladva jussunk el Hátszegre (Haţeg), pihenésképpen közbeiktatva több kulturális látnivaló (lásd alább) megtekintését. Ha a gyorsaság fontosabb, akkor érdemes végigvágtatni az autópályán Lugosig, majd onnan tovább a DN6, illetve DN68 jelű főutakon Karánsebes (Caransebeş) érintésével (mindkét várost elkerüli a főút) a Vaskapu-hágón át (ami főleg Hunyadi János 1442-es török elleni győzelméről nevezetes, de az ókorban a római és dák hadak is megütköztek itt kétszer) eljutni a Hátszegi-medencébe.

Északkelet-Magyarországról, Miskolc, Nyíregyháza vagy Debrecen felől a DN76 főutat követve a Nagyvárad-Belényes-Brád útvonalon lehet Dévára eljutni, ez viszont már nem olyan kényelmes, mint a DN7 (burkolata és vonalvezetése sofőrt és autót egyaránt próbára tesz).

Útleírás és látnivalók: Arad – Déva - Hátszeg

Amennyiben a 7-es számú főutat választjuk, Aradot ajánlatos a kitáblázott úton észak felé megkerülni. Bár itt általános jelenség a torlódás (plusz fél-egy óra), a városon még ennél is lassabban lehet átvergődni. A Maros völgyébe érve érdemes megállni Lippa (Lipova) határában a már távolról is jól látható Solymosvár romjai kedvéért, de azért tartsuk szem előtt, hogy még több órányi utazás vár ránk a Retyezátig. A 7-es úton egyébként végig erős forgalomra számíthatunk, sok kamionnal. Nem kötelező, de ajánlatos követni a „lassan járj, tovább érsz” elvet (különösen a Lippa és Déva közti, jórészt kacskaringós, veszélyes szakaszon). Az utat az utóbbi években teljes hosszában felújították, ezért ha a forgalom megengedi, elég jól lehet haladni rajta (a vasúti átkeléseknél viszont érdemes kellően lelassítani, különben nagyon „rázós élményekben” részesülhetünk), ezzel együtt Aradtól Déváig átlagosan 60 km/h haladási sebességgel számolhatunk.

Solymos várának romjai Lippánál

Solymos várának romjai Lippánál
Fotó: © Budai Péter, 2009

Mintegy 100 km megtétele után újabb érdekes látnivaló akad utunkba Marosillyén (Ilia). Az egyik kanyar külső oldalán bújik meg Bethlen Gábor szülőháza, amit a Dévai Szent Ferenc Alapítvány mentett meg az enyészettől.

Déva várának talán nem kell cégér, bár most körbe van állványozva rendesen, ezért kevés látszik belőle és állítólag a felújítás idejére nem is látogatható. Déván áthaladva ügyeljünk a közlekedési lámpákra és a kaotikus forgalomra.

Érdemes megfontolni a város kikerülését is az A1-es autópálya 2013-ban átadott szakaszán, Marossolymostól (Şoimuş) Piskiig (Simeria).

Marosillye - Bethlen Gábor szülőháza

Marosillye - Bethlen Gábor szülőháza
Fotó: © Budai Péter, 2009

Déváról két fő csapás mentén juthatunk Hátszegre:

  • a Déva és Piski közötti szakaszon Vajdahunyad (Hunedoara) felé kiágazó 68B jelű másodrendű főúton;
  • a Piski után Petrozsény (Petroşani) felé jobbra letérő, 2011-ben teljesen felújított 66-os főúton (DN66).

Ha a 66-os utat választjuk, Pusztakalán (Călan) apokaliptikus vaskohó-romhalmaza mellett elhaladva alkalmunk lesz elgondolkodni a „világ dicsőségének múlásán” (bár az utóbbi években elég sokat elbontottak belőle). A következő település, Zeykfalva (Strei) viszont már sokkal szebb látnivalóval, egy XIII. századi templommal büszkélkedhet. Még két falut keresztezünk ezután, majd egy kisebb erdős hegyhát megmászását követően Hátszeg (Haţeg) határába érkezünk (közvetlenül a hegytető elérése előtt lehet jobbra letérni a bölényrezervátum - Rezervaţia de Zimbri - felé).

A 68B út vonzerejét az adja, hogy a várkastélyáról híres (és az ennek szomszédságába sikeredett vasgyáráról hírhedt) Vajdahunyadon (Hunedoara) át vezet Hátszegre, továbbá az, hogy Déva és Vajdahunyad között áthalad a főként magyarok (áttelepített bukovinai székelyek leszármazottai) által lakott Csernakeresztúron, ahol szálláslehetőség is adódik.

Vajdahunyad vára

Vajdahunyad vára
Fotó: © Wolf Péter, 2009

A vár belső udvara

A vár belső udvara
Fotó: © Dénes László, 2010

Hátszeg előtt érdemes rápillantani a benzintankra, s ha úgy áll a helyzet, megtankolni autónkat az itteni kutak valamelyikénél. A főút egyébként keleti irányban megkerüli a város központját (a 66-os útról érkezve a Petrom-benzinkútnál balra kell kanyarodni). Az elkerülő út végét elérve balra kell fordulni, ha továbbra is a 66-os úton szeretnénk haladni Petrozsény felé; vagy pedig jobbra, ha a 68-as úton Karánsebes (Caranşebeş) irányába – például Várhely (Sarmizegetusa) vagy Demsus (Densuş) felé folytatnánk utunkat. A Sebesvíz (Râu Mare) völgyébe (a Gura Zlata menedékház és a Pelága-rét felé) is az utóbbi irány a legkézenfekvőbb.

A Retyezát északi oldala: a Hátszegi-medence falvai

Google térkép

A 66-os úton haladva közvetlenül Hátszeg után Őraljaboldogfalvára (Sântămăria-Orlea) érkezünk. Ha tehetjük, nézzük meg itt a XIII. században épült műemlék templomot és az egy utcányival arrébb található Kendeffy-kastélyt (utóbbit jelenleg csak kívülről nézhetjük meg). Őraljaboldogfalván ismét két lehetőség közül választhatunk a továbbhaladást illetően:

  • folytathatjuk utunkat a 66-os főúton a Sztrígy (Strei) folyó menti települések irányába
  • a főútról jobbra letérünk a kastély utcájába, és a dinoszaurusz-leletekről híres Szentpéterfalván (Sânpetru) át a Malomvíz (Râu de Mori) völgye, illetve a Sebesvíz (Râu Mare) völgye felé tartunk

A főúton előbb Csopea (Ciopea), majd hamarosan Kőaljaohába (Ohaba de sub Piatra) következik. Ez utóbbi falucska oly apró, hogy tábla sem jelzi (Csopea után ezért célszerű lassan hajtani, különben könnyen átroboghatunk rajta). Itt lesz egy leágazás Nuksóra (Nucşoara) felé, jobbra.

Ezen az úton Alsószálláspatak (Sălaşu de Jos), Felsőszálláspatak (Sălaşu de Sus) és Malajesd (Mălăieşti) érintésével aszfaltúton jutunk el Nuksóráig. Malajesden ha van időnk, érdemes elidőzni kicsit a közeli vár romjainak kedvéért. Nuksóra és Malajesd között félúton elhaladunk a nemzeti park látogatóközpontjának épülete mellett. Nuksórát magunk mögött hagyva egy viadukton kell átkelnünk a patakvölgyön. Ezután rövidesen könnyes búcsút vehetünk az aszfalttól, innen kb. 6 km hosszú, megfontolt tempót (max. 10-20 km/h) és óvatos vezetést igénylő, változó minőségű kövesút vezet fel Cârnic telepig, ahol biztonságban letehetjük az autót. Figyelem: habár az út folytatódik a Pietrele-turistaközpont felé, Cârnictól feljebb szigorúan tilos autóval menni (ellenőrzik és pénzbírsággal büntetik).

Úton Cârnic felé a Nuksóra-völgyben

Úton Cârnic felé a Nuksóra-völgyben
Fotó: © Budai Péter, 2009

Szentpéterfalva felől közelítve Uncsukfalván (Unciuc) keresztül Malomvíz (Râu de Mori) településre érkezünk, ahol ismételten két irányban folytathatjuk utunkat (a környék átnézeti térképe nagyban segíti a tájékozódást):

Balra tartva hamarosan Szuszény (Suseni) faluba érünk (itt található az állítólag Verne Gyulát is megihlető Kolcvár romja), majd a Malomvíz (Râuşor) völgyében aszfaltúton autózhatunk fel egészen a Râuşor turistabázisig. A komplexumba beérve azonnal véget ér az aszfaltozott út, a sípálya induló végéig (ahol tágas parkoló van kialakítva) hátralévő szakaszt kövesúton kell megtenni (kb. 300-400 m hosszú, 50-70 m emelkedő).

A másik lehetőség, hogy Malomvíznél jobbra tartva továbbhaladunk a Sebesvíz (Râu Mare) völgyében felfelé. Ezen az úton a Retyezát délnyugati csücskében létrehozott Gura Apei víztározóhoz juthatunk el (útközben érintve a Gura Zlata menedékházat). Az aszfaltköpeny itt véget ér, az út azonban folytatódik tovább. A víztározó gátján átkelve a Nagy-Lepusnyik (Lăpusnicu Mare) völgyébe érünk. Ezért az útszakaszért az erdészet használati díjat szed, a gyakran szükséges javítási munkálatok miatt. A díjszedő sorompót magunk mögött hagyva továbbhaladunk a völgyben, átkelünk a Lepusnyikon, majd nemsokára elmegyünk a Rotunda menedékház mellett. Az út egészen a Pelága-rétig (Poiana Pelegii, de emlegetik Gura Bucurei néven is, hiszen a Bukura-patak itt torkollik bele a Nagy-Lepusnyikba) járható.

Úton a Pelága-rét felé a Lepusnyik-völgyben

Úton a Pelága-rét felé a Lepusnyik-völgyben
Fotó: © Wolf Péter, 2009

Figyelem: az elemek időről időre hosszabb-rövidebb távon járhatatlanná teszik a Nagy-Lepusnyik völgyében vezető utat (gyakran árvíz mossa el, de széldöntés is előfordul), ezért általában érdemes előzetesen tájékozódni az út állapota felől. 2015-ben az út Rotunda menedékház feletti szakaszát rendbe tették, a gáttól odáig vezető szakasz viszont sajnos továbbra is ebek harmincadján van. A 2017-es tél és tavasz szintén megviselte az utat, a hó teljes elolvadásáig a közlekedést jelenleg akadályozó tényezők megszűnéséig csak a gátig lehet eljutni autóval!

A hegységbe kelet felől bevágódó Borbátvíz völgyébe is erdészeti úton juthatunk el Hobica (Hobiţa) falu felől, ennek járhatósága azonban szintén rapszodikusan szokott változni. 2013-ban terepjáróval vagy magasabb építésű autóval jól járható volt (a fakitermelési munkák miatt jól karbantartották), a falutól a Borbát-völgyi esztena alatti parkolóig 1-1,5 óra alatt lehetett feljutni (innen a Borbát-völgyi sátorozóhely gyalog kb. 10 perc járásra van). Hobica felé a 66-os útról Puj (Pui) településen kell jobbra lekanyarodni (Puj kb. 8 km-re van Kőaljaohábától keleti irányban). Néhány éve Pujtól piros pont turistajelzés kalauzol fel ezen az úton.

A Retyezát déli oldala: a Zsil-völgy

Google térkép

Amennyiben a déli oldalra szeretnénk eljutni autóval, a vasúthoz hasonlóan Petrozsény-Lupény-Kimpulunyág felé meg kell kerülni a Retyezát-Tulisa hegycsoportot.

Itt, a Román-Zsil (Jiul de Vest) völgyében folyik a nagy vitát kiváltó 66A jelű útszakasz építése, melynek célja Petrozsény és Herkulesfürdő (Băile Herculane) között közvetlen országúti összeköttetés létrehozása. A vitát az váltja ki, hogy az út nyomvonala Európa egyik utolsó nagy kiterjedésű érintetlen vadonján keresztül vezet át, ami ezáltal ökológiai szempontból kettévágódna. Mivel az út építéséhez jelentős politikai érdekek fűződnek, kérdéses hogy a nemzeti park meg tudja-e akadályozni ezt a visszafordíthatatlan beavatkozást. Jelenleg már a Kis-Retyezát déli lábánál lévő Câmpuşel vadászházig jutott el az aszfaltcsík, jóval a Buta-szoros turistaközponton túl.

A 66A út a Câmpuşel-vadászház közelében

A 66A út a Câmpuşel-vadászház közelében
Fotó: © Bodó József, 2008

Útvonaltervezés

Előzetes útvonaltervezéshez rendelkezésünkre áll a Google, a Yahoo és a Here Maps szolgáltatása. Utóbbiak hátránya, hogy a mai Románia területén lévő települések magyar nevét csak korlátozottan ismerik fel, míg az első lehetőség igen jól teljesít falu szinten is. Az utazás során persze „biztos, ami biztos” alapon jól jöhet, ha kéznél van egy Románia vagy Kárpát-medence autósatlasz...

Útdíj

A romániai közutak használata néhány éve díjköteles. A fizetést e-matricás rendszerrel oldották meg (neve: Rovinieta). Kapható 7, 30 és 90 napos, valamint éves kiszerelésben is, ára a gépjármű típusától függ (autó/mikrobusz/busz/teherautók). A hétnapos Rovinieta ára személygépkocsira 3 euró, a harmincnaposé pedig 7 euró. Érdemes már a határ utáni első benzinkútnál beszerezni (nem bódékban, ott ugyanis lehet, hogy többe fog kerülni). Mivel díjfizetéskor a járművet számítógépes rendszerbe regisztrálják (a rendszám mellett rögzítik az alvázszámot is), ezért „útszéli emberektől” semmi esetre sem vásároljunk!

További információk a hivatalos rovinieta oldalon találhatók (most már magyar nyelvű felület is van), ahol az e-matricát egyszerűen meg lehet vásárolni előzetesen, kártyás fizetéssel.

Egyéb tudnivalók

Jó tisztában lenni azzal, hogy Románia területén a rendőrség gyakran méri a sebességet (főleg a településeken belül). A szembejövők általában fénykürttel figyelmeztetnek, azonban érdemes inkább óvatos és megfontolt vezetéssel elkerülni a gyorshajtás esetén felmerülő anyagi és adminisztratív terheket. Lakott területen belül 50 km/h, lakott területen kívül 90 km/h (európai utakon 100 km/h) a megengedett legnagyobb sebesség. Szintén jó tudni, hogy néhány éve a kézi tűzoltókészülék is kötelező tartozéka a személygépjárműveknek Romániában.


| autóval | vasúton | helyi buszok |

Vasúton

„akit a mozdony füstje megcsapott”

Sok éven át vonattal volt a legegyszerűbb elérni a Retyezátot. Ez mára megváltozott (az autós megközelítés rugalmasabb, gyorsabb, olcsóbb és közelebb is visz a célhoz), de hegységkeresztezés vagy kisebb létszámú csoportok esetén továbbra is van létjogosultsága a vasúti megközelítésnek. Átszállás nélkül azonban nem ússzuk meg, s az utóbbi időben rendszeressé váló késések miatt sajnos könnyen lekéshetjük a menetrendi csatlakozásokat...

A Retyezát északi oldalának kisebb településeit vasúton a Piski (Simeria) és Petrozsény (Petroşani) között ingázó személyvonatok igénybevételével cserkészhetjük be, melyekre valamelyik nagyobb állomáson szállhatunk át útközben. A legnépszerűbb célállomás Kőaljaohába (Ohaba de sub Piatra) megállója szokott lenni. Innen választhatunk: végig gyalogszerrel bandukolunk fel a kék sáv jelzésű turistautat követve Alsószálláspatak (Sălaşu de Jos), Felsőszálláspatak (Sălaşu de Sus), Malajesd (Mălăieşti) és Nuksóra (Nucşoara) falvakon keresztül; vagy igénybe vesszük a turistákat kisbusszal egészen a Cârnic telepig (ejtsd: körnik) szállító vállalkozók szolgáltatását, esetleg stoppolunk... Érdemes az utóbbi lehetőségek közül választani, hiszen lesz még bőven alkalom izmaink megmozgatására.

Ha dél felől kívánjuk megközelíteni a hegységet, akkor Petrozsényben kell leszállnunk a vonatról. Az állomásról egy felüljárón át jutunk ki a főútra, ahol kisbuszok várják a továbbutazókat. Tekintettel arra, hogy a helyiek közül is sokan így közlekednek, itt sűrűbb a forgalom, így a magányos utazók vagy kisebb létszámú társaságok sem kényszerülnek stoppolásra.

Tervezéshez ajánlom a Deutsche Bahn keresőjét. Ismeri mind a román, mind a magyar menetrendet, elég tehát beírni a kiindulási és a célállomást (mindegyiket az adott ország hivatalos nyelvén), megadni az időintervallumot és hátradőlni, amíg a program kikeresi a csatlakozásokat. A román vasúttársaság (CFR) aktuális menetrendje pedig itt érhető el (román és angol nyelven).


| autóval | vasúton | helyi buszok |

Helyi buszközlekedés

„maxi-taxi”

Romániában a helyközi buszközlekedést jellemzően személyfuvarozó magánvállalkozók működtetik, melyek a legkülönbözőbb úticélok között üzemeltetnek járatokat. Nincs ez másképp a Retyezát környékén sem. Az ilyen kisbuszok („maxi-taxik”) jellemzően a vasútállomásokra érkezők továbbutazását biztosítják (általában minden befutó vonathoz akad csatlakozás) és meghatározott menetrendjük van (amire persze azért nem ajánlatos mérget venni), de elég rugalmasak, és ha belefér az idejükbe, nagyobb létszámú csoportok (vagy az ennek megfelelő fuvardíj kifizetése) esetén igény szerint is járnak.

A Retyezát északi oldalán rendszerint Kőaljaohába (Ohaba de sub Piatra) település a buszok kiinduló pontja, a járatokat pedig az alábbi személyek üzemeltetik (2015 nyarán a tapasztalatok szerint csak kb. 10 fős létszám felett indultak el):

Délen a Zsil-völgy települései felé szintén maxi-taxik teremtenek kapcsolatot Petrozsénnyel (a vasútállomás felüljárójától indulnak a kisbuszok). Szálljunk fel az Urikányba (Uricani) tartóra (menetrend itt), és váltsunk jegyet Lupényig (Lupeni). Ez fejenként 4,5 lejbe fog kerülni. Lupényben a régi városközpontban („Centru veche”) kell leszállnunk, ahonnan reggel 6 órától este 7-ig óránként indulnak buszok Urikányon és Nyakmezőn (Câmpu lui Neag) keresztül a Buta-szoros turistaközpont felé vezető út leágazásáig (menetrend itt). Ennek az útnak 5 lej/fő lesz az ára. Visszafelé szintén óránként indulnak a járatok, reggel 7-től este 7-ig.

A Kis-Retyezátba tartó csoportok számára lehetőség van a buszok útvonalának „meghosszabbítására”, a következők szerint: Urikányból egy fuvar ára a népszerű Szkorota-völgy beszállásáig 100 lej, a Câmpuşel sátorozóhelyig pedig 150 lej. A Buta-szorostól indulva valószínűleg ennél kedvezőbb árat is kialkudhatunk... Előjegyezni az alábbi sofőröknél lehetséges:

  • Beleni Attila | +40-728-090036 (magyar nyelven is)
  • Baisan Dani | +40-727-677214 (csak román nyelven)