EUB utazási biztosítások

Múltidéző

A hátszegvidéki vadászatok krónikájából

Téglás Gábor közlése 1881-ből1 (szöveghű változatban)

Erdély nehezen menekül meg a „Bärenland”2 titulustól mostanság, mert erdeiben e tenyeres-talpas bundás jószág oly nagy számban uralkodik folyton folyvást, hogy szenvedélyes vadász bizton számithat rájuk, s fegyvertényeinek legdicsőbbikét aratja ott rendesen. Annyira megszokott dolog nálunk a medvevadászat, hogy alig is látjuk szükségesnek arról nyilvános emlitést tenni, s most is latainer3 ember létemre én vagyok kénytelen összegyüjteni az értésemre jutott közelvidéki adatokat, meg lévén győződve, hogy e lapok érdemes olvasói nem az én pápaszemes, paraplés professori minőségemet, hanem a közlemények érdekességét fogják birálgatni, s ha ebbeli igényüket némileg kielégitnem sikerült, vakmerő kalandozásaimért szives bocsánatukra számithatok.

Tudvalevőleg, az erdélyi felföldet keletről és délről a Kárpátok fővonala karolja körül, hatalmas erdőktől koszoruzott nyulványokból képezve a nyugati és északi keretet is. A hegyvidék valódi jellegével a déli szegélyhegységben találkozunk a brassói téres Barczaságtól Fogaras, Nagyszeben, Hunyadmegye területén egész addig a sarkpontig, hol a Godjan Szarko hegység délnek csapva, a Duna vaskapui szorosában hazánk zárpontját állitja. E festői lánczolat majd hirtelen aláhanyatló lejtőkkel sorakozik a hegyvidék fölé, mint Fogarasmegyében, majd meg hullámos előhegységre támaszkodva, emeli fel hatalmas ormait tátongó völgyszakadásaival, zuhogó vadvizeivel lehetőleg távol igyekezvén tartani magától mindenkit, ki völgyben él, s fokára szédeleg, ha néha feltekint. Legtávolabb nyulánkoznak ki a hegység előfutárai: Nagy-Szeben, Szász-Sebes és Szászváros mögött, mig a hirneves hátszegi medenczéből pár lépcsőfokszerü kikönyöklés vezet az alpesi regiókba, hol buja legelők, majd meg a zuzmók sivár világa által benépesitett alhavasi tájkép elbüvölő szépségei várnak az utazóra. De ha a természet egyszerü barátját is megragadja a nagyszerü hegyvilág megszámlálhatatlan csúcsainak örökös változatosságával, annál jobban lelkesül a vadász érettük, mert bár nagy terjedelmü irtások zavarják az erdőállabok összefüggését, a vadállomány még mindig biztos zsákmányt igér, s medve és zergevadászaton kivül a pisztrángfogás nemes sportját is bizton gyakorolhatja.

Hátszeg vidékén a Retyezát csoport nem egyedüli terrenuma a classicus vadászatoknak, mert e mögött még a román zsil hosszu völgynyilásán túl egy szintoly érdekes határlánczolat sorakozik a szélesebb körben is jól ismert Parengtől uraltatva s a Szörény-Krassómegyéket Hunyadtól elválasztó Ruszka-Pojana csoport bár jóval alacsonyabb ágazatokban fejlődik ki, s épen azért a zergék otthonául nem szolgálhat, lomberdeiben ősz idején kedvencz tanyát nyujt a medvének is, őzet, farkast és kisebb vadat pedig bőségesen táplál.

Minthogy pedig a hegység lábánál elhelyezkedett faluk, ugy a Retyezát, mint a Ruszka-Pojana csoport erdőségeibe jó mélyen benyuló kukoricza (tengeri) vetéseket produkálnak s dió, alma gyümölcsöseikkel is közvetlenül csatlakoznak az erdőséghez, a medveállomány szeptember közepén ezen előhegységi lomberdőségbe teszi át főhadiszállását, honnan kézügybe kapván a kukoricza ültetvényeket, a téli koplalásra jól felhizlalja magát. Olyan sarjerdőkben vagy mogyorós cserjék között, honnan a hajtók kilátszanak, ez idén is öt medvét vertek fel.

Eredeti és sajátságos látványt nyujtanak ősz idején ezek a faluk, midőn az ember számba járó férfi népség még napközben is katonai éberséggel őrizi silány kukoriczáját, éjnek éjszakáján pedig formális tábortüzet gyujt, hosszu csatárlánczban örökös lármával, puffogással rémitgetve az ursut (medve). A tapasztalt maczkó azonban szép óvatossággal módját tudja ejteni kedvencz csemegéje megkaparitásának, strategiai számitással át-oson az őrvonalon s jobbról-balról összenyalábolt kukoricza tőkből valóságos boltives csarnokot rögtönöz, hogy gonosz munkájában a vizsgatekintet annál nehezebben fedezhesse fel. A hidegtől s részben félelemtől ott didergő őrség nem is sokat teketóriáz, ha egyszer maczkóuramat a tilosban kapja, s akár milyen régi módi rozsdás flintával legyen is felfegyverezve, bizony bundájával lakol a vigyázatlan kukoriczatolvaj s ha épen futásra veszi a dolgot, ugyancsak megnehezitik utját a szeges örvökkel ellátott hatalmas komondorok s a sok pisztolyos suhancz, kik seréttel, ólomaprólékkal egy méterről készek rálőni, ugy hogy alig győzi lerázni a sok apró lövedéket s rendesen rosta módra átlyuggatva jut a vadászok kezébe.

A vadászati idény tetőpontját, önkényt érthetőleg, a gyümölcsszedés és kukoriczatörés lejártáig terjeszthetjük ki, mert azután a bundás népség szépen visszavándorol a hegység belsejébe, hol a fris sarjura is kénytelen ráfanyarodni, s a megélhetés nehezebb módja miatt a csoportos együttlétnek is vége szakad. Az idei medvevadász saisont4 ennélfogva a most beállott zivatarokkal befejezettnek tekinthetjük, miután később alig szórványosan jut lövésre egy-egy medve.

Hátszeg vidékének különösen két medvevadásza jutott nagy hirnévre: Tornya Gyula és Buda Ádám5. Utóbbi években a szerencse Budához szegődött inkább, ki nemcsak ügyes, biztos kezü vadász, de fáradhatatlan természetbuvár is, s reai lakásán gyönyörű ornithologiai, palaenthologiai és petrographiai gyüjteményt rendezett be.

Már a megelőző évben ő kalauzolta Damford és Young angol vadászokat, kik annyira megkedvelték a vadász-terrenumot s Buda Ádám előzékeny modorát, hogy 6 évre kibérelték a Kendeffy család malomvizi és nuksorai erdőségeit s ott rendszeres vadászatokat hoztak létre. Korábbi években Erdély főurai gróf Teleky Sámuel és báró Bornemisza Tivadar urakkal élükön szintén létesitettek volt egy vadásztársulatot, mely különösen a zergevadászatot cultiválta s a zergeállományt a vadorzóktól és ragadozóktól védszemélyzettel oltalmazta.

E társulat 1879-ben adott utoljára életjelt magáról s augusztus végén és szeptember első napjaiban hajtatta meg rendesen az alhavasi régiót a Retyezát, Zenoga tava és Bukova6 tájékán nem egy érdekes kalanddal és jelentékeny zsákmánynyal gazdagitva megyénk vadászkrónikáját.

Damford angol tőkepénzes nejével látogat el hozzánk rendesen, Young skót földbirtokos társaságában. Innen kis Ázsiába mennek vadkecskére, majd Skóczia tavait keresik fel pisztrang-horgaikkal s a nyár nehány hetét londoni palotájukban pihenésre forditva, életrendjüket szeptemberben nálunk elől kezdik. Damfordné asszony derekasan győzi a fáradalmakat, az Anatoliai hegységben vadkecskét is lőtt és sátor alatt él hónapokig. Ő különben a pisztranghalászatot űzi s ritka kitartással gázolja át a mi sebes Nagyvizünket (Klopotivai viz), vagy a szintén rohamos Malomvizet. Önkényt érthetőleg toilletje is megfelel e sport kivánalmainak s lyukas czipőjéből partra szálva szivacsként sajtolja ki a vizet, mint akár Damford vagy Young urak, kik igazán eredeti physiognomiát7 öltnek a könnyen roncsolódó bő kautschuk csizmaszárban s a szépen szabályozható mesterileg izelt hosszu horogsudárral kezükben.

Különben mindketten szenvedélyes ornithologusok s Erdély több pontjáról látták el a londoni muzeumokat szárnyasokkal, sőt Damford saját eredeti tapasztalás után az erdélyi részek madárvilágát le is irta már.

Tavaly szeptemberben arra a hirre, hogy Ő Felsége Rudolf trónörökös Hátszeg vidékét fogja szerencséltetni látogatásával, a medvehajszát rögtön beszüntették s minthogy a bizonytalanságban átélt pár hétre esett volna bő aratásuk, egy medvével kelle beérniök. Ez a maczkó azonban drága áron adta el magát, mert egy falusi puskás oly vigyázatlanul üldözte az első sebesitő lövés után, hogy épen rábukott egy árokba s a kinjában ott dühöngő fenevad kegyetlenül összemarczangolta, mig nem testéről lelőtték. A bátor paraszt tetemes vérveszteségtől elalélva már-már halál fia volt, de azért első szava is az vala: hogy keressék meg a golyót, hadd boszulja meg azzal magát. Súlyos sebeiből felgyógyulva, most csakugyan helyt áll minden hajtásnál, mert kiontott vérét boszulatlanul nem hagyhatja! És ilyen elszánt, bátor vadász hány van még errefelé! Lombos kozsokját8 magára öltve, odáig várja a neki dühödt vadat, mig puskáját szájába helyezve puffanthatja le, vagy csizmaszárából kirántott késével végzi ki. Egy ilyen puskás furcsán is járt pár év előtt, mert puskacsöve igen hosszú levén, a medve olyaténkép ragadta meg, hogy tulnyulott az rajta s a megszorult vadász addig kellett hogy „párosviadalban” álljon vele, mig nem kevésbé vakmerő társa oda futva collegája karja alatt a maczkó szájába helyezé fegyverét s ugy tevé azt ártalmatlanná. Ilyen hirneves vadászokat főleg Nuksora és Klopotiva adnak; utóbbi helyen lakik Bora János, ki 14 leteritett medveért számol be majd a tulvilágon, s ilyen Szt.-Péterről Tornya Gyula volt szolgabiró, ki 13 medvébe röpitette már gyilkos golyóját. De Buda Ádám is kiérdemelte már a „medveírtó” jelzőt, mert ez ideig 10 medvétől szabaditá meg a környéket s olyan veszélyek között állotta meg hőslelküleg helyét, minő a csaták golyózáporában is ritkán környez halandót s a medvevadászatok évlapjain csakugyan megörökitést érdemel.

1879. szeptember 28-án d. e 11 órakor vonult fel vezérlete alatt egy kis vadászcsapat Malomviztől alig egy órányira a Valea Vajira. Összesen 8 puskás s ugyanannyi hajtó rukkolt ki, s Buda Ádám egy keskeny ösvényre telepedett, melyet jobb- és balfelől egyaránt két termetes sziklaoszlop szoritott össze. Rendes szokása szerint kezében tartá előltöltő rövid kétcsővü fegyverét, s tartalékba egy hátultöltőt helyezett. Az elhelyezkedés a déli órákban történt, s alig harsant fel a hajtók kis csapatának rivalgása, egyszerre egy óriás medve toppant eléje. Azt bevárva, mig a nyiláshoz jutott, rádörditette fegyverét, s az óriás tömeg szörnyü orditozás között földreterülve, kezdett hemperegni. Alig hanyatlott ez alá, három tagból álló csoport ódalgott ki a Buda előtt álló szirtfal mögül jobbfelől. Percz műve volt, hogy a vezető öreg talpasra süsse fegyverét. Az felfordult, de rögtön felegyenesedve, vérfagyasztó orditással Budának indult. Buda hirtelen tartalékpuskáját ragadá fel, s egyenesen sziven lőtte a kéznyujtásnyira toporzékoló vadat. Ez a lövés se oltá ki életét, s ujból talpra állva, végső erőfeszitéssel nyujtá ki karmait vadászunk ellen, ki utolsó golyóját ép oly hideg vérrel röpité bele, mint a két elsőt. Most az orra is átszakittatván, tompa zuhanással élettelenül omlott össze a maczkó, hogy véglehelletének forrósága egészen Buda arczáig sugárzott. Szerencsére a nagy tömeg a keskeny átjárót is eltorlaszolá s Buda csak azt látta, hogy mögötte ismét egy ujabb „háromság” elmélkedik a véres jeleneten. Azok nem hatolhatván előre, miután Budának se volt tölténye, bántatlanul mélyedtek a sürübe, csakhogy a borzasztó scenierozás még végét nem éré s nyolczadikul egyszer kevésbé hatalmas példány jelent meg. Az nem zavartatá magát az eléje táruló látvány által, hanem felkapaszkodott a jobbfelőli sziklára, ugy akarva utat nyitni magának. Az intermezzo alatt Buda elég serényen hátultöltőjét töltényekkel szerelé fel s a magasban kapaszkodó bestiát ugy puffanta sziven, hogy az épen melléje zuhant alá s neki ugyancsak oda kelle lapulnia a sziklához, nehogy hivatlan vendége agyonzuzza. Az itt elmondottak időtartama alig pár perczet tett ki s mire Buda a füstgomolyból kibontakozva körültekintett, már csak a második és utolsó medve feküdt mellette; az első pedig sebesülten elmenekült s a fiatal bocsok is szépen elinaltak. Legközelebbi társa, épen saját fivére, Buda Károly szolgabiró volt, ki rendesen azt az állást foglalta el s ma kivételesen cserélt öcscsével, miután soha se háborgatta ott vad. A nagy bőgés, gyakori fegyverdördülés elképzelhetőleg ámulatba ejté az egész társaságot s már-már veszve hitték Buda Ádámot, midőn annak hangos hivására odasietve a nagyszerü valóról értesültek. És az a nevezetes, hogy a szomszéd párhuzamos völgyben ugyszólva, Klopotive tőszomszédságában ugyanezen időben egy más társaság 12 medvét riasztott fel s kettőt teritett le. Ama nap tehát disznapja vala medvevadászainknak. Az az ur pedig, ki épen ezen nap ohajtott szemlélője lenni a medvevadászatnak, bátran bőjtöt fogadhat, a miért a végzet játéka őt viszszatartoztatá, mert első kalandnak mégis sok lett volna a jóból.

De ha már benne vagyunk a Buda Ádám meglepő sikerének emlegetésében, azt is hozzá kell tennünk, hogy őt se méltatta egyhamar kegyére sz. Hubert s 10 egész évi keserves próbaidőt kelle kiállani, mig szivós kitartását, bátor magatartását az első medve elejtésével jutalmazva látta. Fivére Károly 10 év alatt a legszorgalmasabb utánjárásra az idén ejtette el az első medvét s ime megszokott helyére mihelyt öcscsét állitá, azt a vadász szerencse áldásaival majdnem agyon tetézte.

A mostani ősz medvevadászatában Buda Ádám már elismert hadvezénylőként szerepelt. Damfordéknak Amerikából jött egy Grant nevü mérnök vendégük, kinek hivatalos elfoglaltatásától csupán annyi szabadságidőt sikerült kinyernie, mig egy medve elejtésének babérait megszerezheti. Hol tehette volna ő ezt hamarább és biztosabban, mint a Malomviz közelében s a Buda Ádám generalissimussága alatt. Elébb azonban a zergékre is szerencsét próbáltak. A nuksorai patak felső forrásvidékéig mentek ki a Petoillere9, hol a fenyő is elmarad s Damfordné hiven követte vadászainkat a fárasztó hegyi uton. A kirándulás szeptember végén történvén, midőn épen az első őszi zivatar tombolt és sürű köd vette védelme alá a zergéket, ugy hogy bár azoknak sebes tovairamodását jól hallották, vadászni az első nap nem sikerült. Kiteritették tehát a csinos sátrakat, melyekbe külön-külön kényelmes hajlékot rögtönzött magának mindenki, mig a segédszemélyzet egy nagyobb sátor alatt álmodott a másnapi gazdag prédáról. És valóban alig pitymalodott az ég azurja tisztán nevetett alá az ébredezőkre s kárpótlásul a megelőző nap kudarczáért mindjárt első tekintetre egy jól kifejlett czáp10 tünt fel tekintetük előtt, a mint magas őrállásáról kémlelgette a sajátos alkotmányokat. A látvány ingere kétszeresen megaczélozá a vadászok izmait, kik a széditő meredeken csakhamar felkuszva, két zergével térhettek vissza.

Utközben egy nyestet riasztottak fel, mely teljes iramban menekült a sziklákon, de Young golyója utól érte és zsákmányul esett. Minthogy pedig a hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat hátszegi vándorgyülésének tiszteletére október 1-re közvacsora volt kitüzve, visszatérőben őzre rögtönöztek egy hajtást s Buda Ádám biztos keze az őzpecsenyét is kiteremté. Ekkor történt először Budával, hogy ujrázni kelle lövését s két őzet egymásután duplázva teritett le. Hiába, az ő rövid előltőltöje nem vala akkor kéznél s ő meg van szentűl győződve, hogy más fegyverrel biztosra nem lőhet. Annyi bizonyos, hogy első lövéssel vérzett el mind a tiz medvéje, kivéve a valea vaji óriás példányt; de utólagos bonczolásnál kiderült, hogy már második golyója sziven találta azt is, s csak a nagy közelség miatt volt mellőzhetetlen a harmadik lövés. A nap eredményét végre egy farkas egészité ki, szintén Budától elejtve.

A fiatal Young is már a második medvevadászatnál szép tanujelét adá kitünő lélekjelenlétének. Damfordtól két méterre termett elé egy maczkó s angolunktól vett honalji lövéssel kezdett alá hemperegni. Közvetlenül Young előtt hirtelen talpra állott, csakhogy abban a momentumban le is terült annak fegyverétől végleg.

E hajtásban őt medve mutatkozott s kettő adózott bundájával. Az első hajtásban 6 mutatkozott s kettő maradt vadászaink előtt. A harmadik hajtás eredménytelenül maradt. A negyedikben Grant is lövéshez jutott s bár halálosan megsebzé a vadat, az orditva rohant Buda felé. Buda ráért kiszámitni hogy távolról lőve, angol vendégüket veszélyeztetheti a medvén esetleg átmenő golyó. Bevárta tehát lépésre s akkor adá meg a kegyelem lövést.

A medvevadászatok október 16-val értek véget s összesen 10 medve hullott el kezük alatt, miből Buda Ádámra esik az oroszlánrész. Ő tette a legszebb lövést is, mert egy medve csak fejét és első végtagjait üté ki. A mint őt megpillantá, egy perczre megállott, majd egyik lábát felemelve ugorni készült, hanem ugyanakkor lesujtá már a szivébe hatolt golyó s élettelenül terült el. A vadászat alatt Ruzsinsky László (gróf Lónyay Menyhért urad. erdésze) 2, Buda Károly 1 (az elsőt életében és 10 évi medvevadászata után), Damford, Grant, Young, Tornya Gyula 1–1-et ejtettek el. Tornya Gyula ezzel a 13-ig hatolt elő, mi szintén nagy dicsőségére válik.

Apró vadakban eredményezett a társaság idei vadászata: fürj 150, gyepi szalonka (Moorschnepf) 40, erdei szaloka 15, nyul 15, róka 1, farkas 1, őz 3, zerge 4 (1 Buda Ádám, 1 Buda Károly, 1 Danford, 1 Young). A pisztranghalászat eredményét számokban ki se lehet fejezni. Ez idén paraszt puskások lőttek ott közelben Bukova faluban még 1 medvét, Bauczáron11 is egyet. Az angolok furt express golyókkal vagy kerek golyóval vadásztak leginkább; de fegyverük nehéz szerkezetü s a szabad mozgást akadályozza.

A Retyezát hegységben még Délsa körül folyt medvére eredménytelen hajtás.

A Ruszka-Pojana előhegységein Demsus, Kis-Csula határában gr. Lónyay Menyhért ő excellentiája rendezett medvevadászatot. A medvék itt is bőviben vannak, ugy hogy egy izben kimenet Demsushoz egészen közel a határban bukkant a gróf legénye egy termetes medvére, mely egyik erdőfoltból épen a másikba sompolygott által. A több rendbeli hajtás áldozatául négy bozontos talpas esett. A vadászat nem folyt le mindig simán s az egyik maczkó ugyancsak megtréfálta a társaságot. A hajtás már véget ért s a gyülhely felé tartott mindenki. Egy kis tisztáson konczentrálódtak, hova a hajtók már előbb beérkeztek egy oldalról. A két ellentétes oldalról volt érkezőben egyfelől a gróf kiséretével, átellenben Simén birtokos két puskással. Közel a grófék előtt, Simén felé állott magánosan Buda Ede lábhoz eresztett fegyverrel egy nyirbokor védelme alatt. Egyszerre a bokron túl Budától alig egy méternyire Simén megpillant egy hatalmas maczkót, mely ott szépen meglapult a hajtók elől. Ő töltényeit kiszedte volt, tehát intés által igyekezett Buda Edét a reménytelen szomszédságra figyelmessé tenni. A figyelmeztetés nehezen ment, mert a mi Nimrodunk teljes gyanutlansággal szivarkát pödörgetett épen. No de utoljára mégis neszét vette könyökös pajtásának s szerencsésen ellőtt a mellett. A gróf ekkor érkezett ki a fák közül, de vele szembe egy csoport hajtó állván, lőnie nem lehetett s mindnyájuk mulatságára a maczkó egy hajtót nagy ügyesen átugorva elillant. Bundáját azonban nem mentheté meg végleg, mert másnap szépen meg kelle adnia magát.

Két év előtt V.-Hunyad megett Lelesz határában tévelygett két medve. Hogy hogy nem, a gör. templom körül ólálkodtak, nyilván szentelt gyertyákra áhitozván. Fényes nappal történvén az expeditió, egy favágó ember nagy sebtében oda vágott az egyiknek, mit a maczkó hatalmas pofonnal viszonzott. Emberünk jajveszékelésére persze mások is hirét vették a furcsa invasiónak s rögtön akadt puskás vitéz is. A puska azonban csak ólomvagdalékra volt töltve s lövése nem eredményezhetett egyebet, minthogy medve uram még nagyobb tüzbe jött, s vakmerő támadóját kegyetlenül rendre utasitotta. Az egyik látván a komoly fejleményeket, jónak látta kereket oldani, a csata részese azonban ujabb támadókkal csapott össze s utoljára is a többség többségnek marad, ha mindjárt fejsze képezi is az argumentumot. Dictum-factum, medvénknek szentelt gyertyára többé soha se vásott a foga s Lelesz falu érdemes lakossága a sok medveütlegért bundájával kárpótolta magát.

Ilyen puska nélküli vadászat mindennapi dolog a mi hegyvidékünkön. Petrozsény felett például minden vasuti látogató előtt ismeretes jobbra az a magaslat, mely a pályaudvarhoz közeledve jobbfelől látható s a Zsil partjaként magas előfok alakjában elfut Iszkronig, hol a határőri rondellák egyikét viseli. Itt furulyázgatott 1879. márczius elején egy juhpásztor, midőn a hosszu téli bőjttől elcsigázott medve juhai közé csap. Pásztorunkban nagyobb volt a kötelességérzet, mint a józan megfontolás s hosszu botjának gyengeségével nem törődve, a támadót elkezdi agyabugyálni. A kiéhezett medve se vette tréfára a dolgot, hanem hirtelen ugy legyinté arczul a pakulárt, hogy annak egyik arczáról az izomzat lefejlett s aléltan rogyott össze. Igy a medve szabad kezet nyervén, kivette a magáét, a pakulár pedig aligha ismétli elébbi vakmerőségét.

De elég is ennyi a mi vadászéletünkből mára. Meglehet, még lesz alkalmam e rovatban megjelenni s akkorra tartom többi mondani valómat. Most csak annyit még, hogy ez idén nem lévén elegendő makk és gyümölcs a hátszegi hegységben, felette sovány állapotban vannak a medvék, holott a Buda Ádám által 1879-ben elejtett két medve közül csak az egyiknek 32 liter zsirja lett s 5 cm. zsirréteget hordott bundája alatt.

Összegelve végezetül az idén elejtett medvéket 16-ban találjuk meg a végeredményt, a mi valóban szépnek mondható, ha megfontoljuk, hogy a zsilvölgyi vadászatokról nem vettünk ide semmit, s csupán egy kis vidékről volt szó.


Lábjegyzetek (Budai Péter)

1Megjelent az Erdészeti Lapok 20. évfolyamának 10. füzetében (810-821. oldal), 1881 októberében.

2Német szó, jelentése: „medveország”.

3Jelentése: „latinos műveltségű, egyetemet végzett” (bölcsész).

4Idény (szezon).

5A Retyezátról szóló XIX. század végi vadászati beszámolók, túraleírások és tudományos cikkek egyik visszatérő szereplője Buda Ádám Rea-i földbirtokos, nemzetközi hírű természetbúvár. Személyében kis túlzással a „magyar Gerald Durrell”-t tisztelhetnénk, ha életéről és munkásságáról több maradt volna az utókorra. „A Hátszeg vidéki havasok legszebb pontja” című írását érdemes elolvasni.

6Falu a Vaskapu-hágón túl, Krassó-Szörény [vár]megyében.

7Görög szó, jelentése: „megjelenés” (külső).

8Viselet: báránybőr bunda, ködmön.

9Talán inkább „Petrille” - azaz a Pietrele-völgybe.

10Románból kölcsönzött szó, jelentése: „zergebak” (v.ö. „Tăul Ţapului” - Zergebak-tó).

11Falu a Vaskapu-hágón túl, Krassó-Szörény [vár]megyében.