EUB utazási biztosítások

Múltidéző

Három nap a Retyezáton

Jancsika Albert visszaemlékezése 1943-ból1 (szöveghű változatban)

Régen taposott ösvényekről írok. Az emlékezés vágyó szava száll e sorokból azok felé az utak felé, melyek oly sok gyönyörűséget szereztek annak idején nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki azokon járt.

A Retyezát. A leghatalmasabb és legszaggatottabb tömege a Déli-Kárpátoknak. Roppant nagy kiterjedése, vadsága, megragadó szépsége, tengerszemei és zerge csordái mindig nagy vonzóerőt gyakoroltak úgy a vadászokra, mint a természetjárókra. Egész kis birodalom. Nagyobb, mint akár a Bucsecs, akár a Fogarasi havasok hegytömege. Flórája gazdag, kb. 42 olyan fajta növénye van, amely máshol nem található meg. Ez az egyedüli hely, ahol a vadállomány is megőrízte gazdagságát. A zergék még csordákban járnak, s csak egy-egy öreg zergebakk baktat egyedül, búsan a szikla-rengetegben.

Váraljáig2 mentünk vonaton, majd itt éjszakázva, másnap a reggeli vonattal folytattuk utunkat a 20 km-re levő Bajesd állomásig, innen pedig Nuksoáráig, ahol hátizsákjaink cipelésére lovat fogadtunk. Nehéz terhünktől megszabadulva, főúri kényelemmel folytattuk útunkat a Nuksoára-völgy felé, hogy minél előbb elérhessük útunk aznapi célját, a Pietrile-i menedékházat3. Előttünk kis hegy-kupacok emelkednek, eltakarva szemeink elől a Retyezát északi csúcsait. Nemsokára előtűnik a Retyezát lecsapott csúcsa. A sok monda4 közül az egyik szerint a hegy csúcsát egy óriás vágta le pallosával, mert megharagudott bátyjára, akinek kastélya a csúcson volt. Tovább haladva a völgyön, 3 óra alatt érünk fel a menedékházhoz. A kívülről szerény képet mutató menedékház meglepően tiszta és kényelmes turista szállást nyújtott. A háztól szép kilátás nyílik a Gáles vonulatra.

Reggel korán indultunk elsőnapi tulajdonképeni retyezáti túránkra. A Pietrile völgyön mentünk a Bukura felé. Az út a Pietrile pataka mellett vezet felfelé. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a növényvilág gyors változása és alpesi jellegűvé válása legalább 200 méterrel alacsonyabban következik be, mint akár a Bucsecsen, akár a Fogarasi-havasokban. Elérve a törpefenyők országát, kibontakozik előttünk a völgy egész képe, minden szépségével. A néhol két-három kilométer széles völgyet nyugaton a Sztenisora5, keleten a Pietrile gerince határolja, míg északon a Bukura gerince zárja be, 2436 méter magas csúcsával. A völgy nem cáfolja meg a Pietrile nevet (Köves). Utunk állandóan kőhalmazokon, gránittömbökön vezet keresztül. Az első tó, melyet érintünk, a Pietrile tó már kb. 1900 méter magasságban fekszik. Eddig enyhe emelkedésű völgyben vezetett útunk, most kezdődik az első mászás, amikor a Bukura gerincére kell felkapaszkodnunk. Fáradságos út, de a turistát egész életére maradandó képpel jutalmazza meg.

Bukura tó (Illyés István felvétele)

Bukura tó. (Illyés István felvétele.)

Felérve a hágóra, elénk tárul a Retyezát leglenyűgözőbb része. Előttünk áll a Bukura hatalmas cirkusz-völgye, közvetlen alattunk pedig a Bukura-tó. Fenséges nyugalommal tekint az ég felé a Retyezát legnagyobb tengerszeme. A pisztrángok kiváncsian ugrálnak a víz színe fölé. Talán ők is a körbenálló csúcsokban gyönyörködnek. Oly nagyok a méretek, hogy elenyésző parányoknak érezzük magunkat ebben a nagy szépségben s az a vágyunk támad, hogy mi is tűnjünk el benne és legyünk részesévé. A Bukura tó a Délkeleti Kárpátok legnagyobb tava6. Nagyságára jellemző méretek: legnagyobb hossza 560 méter, legnagyobb szélessége 320 méter, legnagyobb mélysége 14,5 méter. A Peleága, a Bukura és a Bukura kapu felől jövő patakokból táplálkozik. Leereszkedünk a tóhoz, ahol egy gránit asztal mellé telepedünk. Szemben velünk a Peleága (2511 m), a Retyezát legmagasabb csúcsa tör az ég felé.

Ebéd után a Peleága megmászása következett. Felfelé kapaszkodás közben vissza-visszatekintgetünk a Bukura völgy tavaira, a Bukura kapura, a Judele és Szlavej gerinceire. A délnyugati oldalon kapaszkodunk fölfelé, meglehetősen kitett sziklákon. Nagy óvatosságot követelő mászás után érünk fel a gerincre és itt szanaszét heverő gránittömbökön keresztül menve érünk fel a csúcsra.

2511 méter magasan vagyunk. A Bukura tó alattunk 500 méter mélységben fekszik. Pompás kilátás nyílik a csúcsról. Látjuk a Gáles vonulatát, a Rea völgyét, Sztenisorát, tőlünk keletre pedig a Papusát. A Papusa katlanjában már forr a következő nap és éjszaka meglepetése. Gomolygó ködök iramlanak fel egészen a Peleága csúcsig, majd összeütközve a Bukura felől jövő széllel, viaskodva járják a ködök és felhők rettenetes táncát a Peleága sziklatornyai körül.

Bukura tó (Papp Jenő felvétele)

Bukura tó. Baloldalt a Szlavej gerinc, középen a Judele, ettől jobbra a Bukura kapu. (Papp Jenő felvétele.)

Ez természetesen gyorsabb leereszkedésre kényszerít, s nagy igyekezettel haladunk a Rea völgy7 felé. A Papusa és Peleága közötti nyeregbe leérve, látjuk a Peleága tavat. Gyönyörű fekvése van a két hegyóriás között. A Rea völgy tavai is megcsillannak a lemenő nap fényében. Négy tavat látunk, de egyik sem olyan nagy, mint az eddig látottak. A völgy maga valahogy komor hatással van mindnyájunkra. Utunk hatalmas gránit sziklák között, illetve felett vezet, néhol egész komoly mászást igényelve. Valóságos gránit temetőben járunk. Az egyhangú sziklák közötti úton érünk le a Pietrile-i menedékházhoz.

Másnap reggel elbúcsúzunk a háziaktól és a Retyezát harmadik völgyében, a Sztenisora völgyén indulunk útnak, hogy felkeressük a lecsapott tetejű Retyezát csúcsot.

Bár a Retyezát hatalmas völgyei mind glaciális eredetűek, mégis mindegyik völgynek megvan a maga sajátossága és egyénisége. A Sztenisora szép vízeséseivel tűnik ki. Fennebb pedig kilométer szélességben és hosszúságban boróka- és törpefenyő-rengeteg képez áttörhetetlen gátat. Ha nem lenne a hegyi pásztorok és vadászok által kivágott út, bizony lehetetlen lenne a Sztenisora völgyén felmenni.

A völgy keleti oldalán a Sztenisora-gerinc, nyugati oldalán a Retyezát-gerinc húzódik, a völgyet pedig itt is a Bukura csúcsa zárja be. Utunk a Sztenisora tótól nyugatra fordul, elhagyja a völgy irányát, mert erre kell felkapaszkodnunk a 2251 méterrel jelzett háromszögelési pontig, a Bukura és a Retyezát közötti nyeregre. Itt találtuk a legnagyobb gránit tömböket, amelyeknek megmászása a meredek úttal együtt igen nagy élvezetet szerzett. A nyeregre kiérve északnak fordulunk és elindulunk a Retyezát csúcsa felé. Aggodalommal látjuk, hogy az idő megváltozik. Meggyorsítjuk lépteinket, hogy a csúcsról még szétnézhessünk a köd leereszkedése előtt. A Retyezát összes katlanjai füstölnek, a ködből már csak néha-néha tűnnek elő az előbb látott képek. A Fekete-tó, az Iker tavak8 még csillognak a beléjük tekintő nap fényében. Még látunk két zergét is a Retyezát oldalán lefelé mászni, de nemsokára eltűnik minden a ködben. Kavargó ködben érünk fel a Retyezát 2484 méter magas csúcsára. Gránit tömbök közé beékelt, viharvert, kis farúd jelzi a csúcsot. Pár pillanatig felszakad a köd és még megpillanthatjuk a kis Retyezát tavat9. Az idő miatt gyors ütemben térünk vissza a gerincen a Bukura kapu felé. A Bukura északi oldalán járunk s még alig vagyunk az út elején, amikor az Iker völgyben egy zerge nyájat fedezünk fel. Ennyi zergét egy csoportban még egyikünk sem látott. Színük teljesen egybefolyik a környezet színével, némelyik legel, mások pedig pihennek. Még nem vettek észre. Füttyentésünkre az egyik bakk mindjárt válaszolt, illetve füttyel figyelmeztette társait a veszedelemre. Erre az egész csorda minden zergéje úgy megállott, mint a cövek, valamennyien felénk néztek és álltak másodpercekig mozdulatlanul. Egy-két újabb füttyentés a zergebakk ajkáról és az egész csapat menekülve indult el a völgy felé. Legutóljára maradt egy nagyobb zerge, mely csak a többiek eltűnése után szökkent le a szikláról és iramodott társai után. Felejthetetlen élmény volt.

Közben a felhők mind veszedelmesebben gyülekeztek, mi pedig folytattuk utunkat a Bukura kapu felé. A már megszokott gránit-sziklák között vezet útunk, néhol gyepes, de annál veszedelmesebb helyeken. Ez volt túránk legnehezebb része, itt bizony elő kellett venni a mászó tudományt. Talán azért, mert egyenesen vágtunk célunk felé. Lehet, hogy van egy könnyebb út is, de mi azt nem kerestük és véletlenül sem akadtunk rá. Szerencsésen megérkeztünk a Judele és Bukura közötti nyeregre, melyet a Bukura kapujának hívnak. Lent megpillantjuk tegnapi ismerőseinket, de ma sokkal barátságtalanabb a kép. A Bukura tó komoran, mérgesen ráncolja össze felszínét s haragosan néz a Peleága felé, ahol nagy vihar készülődik. Alig állunk meg, már nyakunkban az eső. Előkerülnek a vízálló kabátok s rohanunk lefelé a tóhoz. Egy félóráig tartott az út, de azalatt volt részünk esőben, hóban, jégesőben és végül enyhe havasesőben is. Szaladunk és ázunk. Így érünk le a Bukura tó partján lévő egyetlen menedékhelyhez, egy oldalra dőlt hatalmas gránit-szikla alá. Itt húzódunk meg és itt töltjük viszontagságos éjszakánkat. Az odút a pásztorok is menedékhelyül használják, találtunk is némi száraz fát, amiből tüzet raktunk. Lassan-lassan az odúban is minden vizes lett, a fa is átnedvesedett. Hogy valamiképen felélesszük a tüzet, kisebb-nagyobb szalonna darabokkal tápláltuk. Nem könnyű szívvel bár, de igen jó tüzelőanyagnak bizonyult.

Reggel törődötten indultunk el a Bukura völgyén lefelé. Az egész Retyezátot sűrű köd takarja. Szitáló esőben ereszkedünk le a völgy 1580 méteres pontjáig. Itt találkozik a Bukura völgye a Lapusnik völgyével. Előttünk délre a Papusa10 hatalmas gerince huzódik. Ennek kell a hátára felkapaszkodnunk. Utunkat állja azonban az esőtől igen megnőtt Lapusnik-patak, és emiatt jól fel kell mennünk a völgyben. Szép vízesések sorozata mellett vezet az út, míg végre kapunk átkelésre alkalmas helyet. Átvágtunk a Papusa oldalára s itt egy fiatal fenyőerdőn keresztül déli irányban kezdtük oldalozni a hegyet. Jó két órát tartott, míg a Papusa havas tetejére értünk. Itt találtuk meg a rendes utat is, amely célunk felé vezetett. Ezt az egyetlen jelzett utat láttuk retyezáti utunk alatt. Piros jelzésű út vezet egészen Nyág mezejéig11, az első lakott helyig. A többi Retyezáti utak úgy vannak jelezve, hogy egy nagyobb kőre egy kis követ helyeztek el a leleményesek12. Szakadó esőben érkeztünk meg délután 5 órakor Nyág mezejére. A 11 órai gyaloglás alatt ¼ órát pihentünk s ez még a mi egyébként hozzászokott ízmainkat is erősen próbára tette. Amellett ott voltak a nehéz hátizsákok, melyeknek súlyát csak akkor éreztük igazán, amikor lekerültek vállainkról.

Újra rendes szobában vagyunk. Bakancsaink csurom vizesek, ruháink az éjszakai füsttől fertelmes szagúak. Mindent kiteregettünk, tisztálkodtunk, majd átadtuk magunkat a jól megérdemelt pihenésnek.

Másnap szekérrel mentünk Lupényba. Nem volt kellemetlen a vadregényes szép Zsilvölgyén végigszekerezni. Lupényban vonatra ültünk és a Bóli barlangnál13 szállottunk le ismét. Az állomáshoz közel van a barlang. Nem nyújt semmi érdekeset. Egy hatalmas sziklát furt át a patak. Meglehetősen tágas, kényelmesen járható, de cseppkő vagy más érdekesség a barlangban nincs. A barlangi irodalom ellenben gazdagon van képviselve.

Ezzel be is fejeződött a Retyezáti kirándulás. Fájó szívvel gondolok most vissza erre a túrára. Fáj az a sok elveszett szépség, melynek évenkénti felkeresését határoztam el akkor. Már sok idő elmult azóta, hogy ott jártam, de ma is olyan elevenen él bennem a Retyezát képe, mint közvetlen a túra után. Úgy belevésődött, úgy hozzánőtt szívemhez, mint Magyarország térképéhez.


Lábjegyzetek (Budai Péter)

1Megjelent az Erdély XL. évfolyamának 7. számában (101-105. oldal), 1943-ban. A szerző brassói illetőségű, egy ideig az E.K.E. titkára, illetve az Erdély főszerkesztője. Emellett tevékeny részt vett különböző barlangi kutatásokban, továbbá a Radnai-havasok főgerincén vezető turistaút 1941-es lejelzésében is.

2Hátszegváralja (Subcetate)

3Pontos információnk nincs az elbeszélt túra időpontjáról, de a Pietrele menedékház említése alapján a harmincas évekre tehetjük az eseményt (a ház történetéről honlapunk múltidéző rovatának cikke bővebb részletekkel szolgál).

4A néphagyomány többféle legendát is őriz a Retyezát-csúcsról, melyekben bizonyos motívumok ismétlődnek, míg mások - ahogy az a legendák körében szokás - változnak.

5A román „Stânişoara” név magyaros írásmódja.

6E különleges tengerszemről további érdekességek olvashatók a Bukura-tavat bemutató oldalunkon

7A Rossz-völgyről (Valea Rea) van szó.

8Itt a szerző kicsit pontatlanul fogalmazott, hiszen az Iker-tó nem egy több tóból álló csoport, hanem egy tengerszem.

9Manapság gyakran Ştevia-tó néven említik (a román névadás jellemzően inkább a völgyekhez köti a tavakat - és mellesleg sokszor magukat a hegysúcsokat is), magyar nyelven azonban ésszerű lenne visszatérni a Retyezát-tó vagy Retyezát-tengerszem névhez, amelynek mint láthatjuk, van előzménye a turistairodalomban.

10Itt nem a Peleága testvércsúcsáról van szó, hanem a Kusztura-csúcstól délnyugati irányban húzódó gerincről, amelyet szintén Papusa névvel illetnek (Păpuşa Custurii).

11Kimpulunyág (Câmpu lui Neag), eredeti nevén Nyakmező faluról van szó, a Zsil-völgyének akkori utolsó lakott településéről. Történeti érdekesség, hogy az első turistajelzés innen vezetett fel a hegységbe.

12A kőrakások jellegzetes, általában pásztorok által használt jelzésforma. A Retyezátban ma már inkább a szabványos turistajelzések dominálnak, más helyeken azonban még gyakran most is csak kőrakások alapján tájékozódhatunk.

13A búvópatak által kivájt, mintegy fél km hosszú barlang Petrozsénytől északkeletre, a Kudzsiri-havasokban található. A szerzővel ellentétben megtekintésre ajánlom, mert bár említésre méltó cseppkövek valóban nincsenek benne, a nagyméretű természetes alagút önmagában is látványos jelenség. A barlang látogatását villanyvilágítás és a patakon átívelő hidak könnyítik meg, megtekintése csak vezetővel lehetséges.