A Retyezát vidékének talán legmegkapóbb vármaradványa Szuszény (Suseni) falu mellett, a Malomvíz jobb partja felett áll. A XIV. század második felében épült lakótorony első említése 1493-ból ismeretes. Később védőfallal láttak el, illetve további tornyokkal bővítették, 1519-ben már várként említik. Tulajdonosai a Kendeffy, majd a Kenderessy nemesi családok voltak.

A XVII. század második felében még lakott vár eredeti magassága 10-12 m lehetett. Ebből mára az idő pár métert lefaragott, de még így is 7-8 m magas romokban gyönyörködhetünk. A rommal átellenben lévő parton görögkeleti kolostor áll, melynek helyén már a XIII. századtól fogva kápolna volt (eredetileg római katolikus).

Innen egy meredek ösvényen kapaszkodhatunk fel a történeti mondában is szereplő várhoz (a kolostortól kicsit vissza kell jönni, majd a patak hídja után egy kisebb völgyben jobbra feltérni a hegyoldalba, ahonnan a kitaposott ösvényt kell követni). A várrom Nuksóra falu felől is elérhető. Ez az út ugyan hosszabb, de jelzett (a Nuksóra-patakon átívelő viadukt nyugati végétől indul).

A Malajesd (Mălăieşti) falu déli határában lévő dombra települt vár történetéről keveset tudunk. Feltevések szerint valamikor a XIII. és XV. század között épülhetett, tulajdonosai a Zarechen (Szerecsen), majd a Mara családok lehettek.

Valamikor a XVII. században elhagyták, ma már csak romjait láthatjuk. Többemeletes lakótornya és az azt körülvevő ovális várfal egyes falrészei azonban még most is 12 m magasan állnak.

Erdély egyik legrégebbi templomát a XIII. század végén építették a Szent Benedek rendiek (a Kendeffy család csak jóval később kapta meg a falut). Az eredetileg katolikus, később református templom első írásos említése 1315-ből ismeretes, déli falán pedig 1311. évi felszentelésére utaló felirat van.

Belső falait a XIV. században olasz mesterek által készített freskók díszítik. A későbbi századokban fehérre mázolt falak alól a XIX. században feltárt festmények állapota mára igencsak leromlott (további részletek és fotók itt és itt).

A helyi ortodox egyház régóta feni rá a fogát, ők úgy tartják, hogy a templom eredetileg ortodox volt. Örvendetes hír viszont, hogy 2008 őszére széles összefogással (egyházi, állami és civil részvétellel) sikerült megjavítani és újrafedni a tetőszerkezetet és a tornyot, így a templom ismét használhatóvá vált (további részletek itt).

A templom kertje nyitott (egy-két megmaradt régi sírkövet is találunk), az épületbe való bejutáshoz pedig a szomszédos mellékutca túloldalán lévő házból kell segítséget kérni, készségesen kinyitják az érdeklődőknek. Mivel közvetlenül a főút mellett van, vétek kihagyni a látogatást...

Fehérvíz (Râu Alb) középkori (XV-XVI. század?) eredetű református templomának romja nem szívderítő látvány, ugyanakkor a valóság része.

A hívek elfogyásával sok hajdani magyar templom jutott hasonló, vagy még rosszabb sorsra a környéken és Erdély-szerte egyaránt. Úgy tudni, ez az épület is éppenséggel csak egy jól időzített villámcsapásnak köszönheti, hogy mégha torzó formájában is, de egyelőre megmaradhatott ilyen állapotban (részletek itt). A torony falán még most is jól olvasható felirat hirdeti:

„Isteni segedelemmel ujból épittetett ezen torony Bajesdi Koszta László vólt udvar-biro 305. V.R.F. béli adakozásából Sz. Kotsárdi Konya Dániel Ns. Hunyad Vármegye Accessora által és a megirt sumát potló segittségével Fejérvizi Bágya Ferentz szolgabirónak D. Curatorsága alatt 1838^ik és 1839^ik években.”

A falu és a templom egyszerűen megközelíthető a 66-os útról Bajesd (Băieşti) határában jobbra lekanyarodva (tábla nem jelzi, csak a Fehérvíz felől jövőknek Petrozsényt). A faluba érve egy jobbkanyar után pillanthatjuk meg a romot és a mögötte csinosodó egykor görög katolikus, ma ortodox templomot.

Az ősi Zeyk család nevét őrző Zeykfalva (Strei) ma is álló kőtemploma a XIII. században épült, román stílusban. 1784 óta görögkeleti (ma ortodox), Téglás Gábor 1902-es Hunyadvármegyei kalauza szerint 1712-ben még református (eredetileg valószínűleg katolikus volt).

Belső falain szenteket ábrázoló freskók láthatóak, falában pedig másodlagos beépítésű római kori követ is találunk, amely minden bizonnyal a közeli Várhelyről származik. Az épületet 1724-ben Zeyk Miklós restauráltatta, szemre ma is jó állapotban van.

Piski felől a 66-os úton Hátszegre menet Pusztakalánt (Călan) elhagyva rövidesen elérjük a falut, ahol az út jobb oldalán egy nagy, de igen rozsdás tábla „hívja fel a figyelmet” a műemlékre (monument istoric). A kis utcába bekanyarodva nemsoká Y alakú elágazáshoz érünk, itt tegyük le az autót. Az Y bal ágáról egy fakapun keresztül gyalogosan közelíthetjük meg a templomot.

A Kendeffy család kastélya 1782-ben épült Őraljaboldogfalván (Sântămăria-Orlea). A helyi szájhagyomány szerint titkos föld alatti járat kötötte össze a templommal. A XIX. században Kendeffy Árpád igényes angolparkot alakíttatott ki, ennek mára csak híre és hamva maradt.

A kastélyt 1972-ben átépítették, jelenleg szálloda és vendéglő üzemel benne. Nemrég a család külföldön élő leszármazottainak kiterjedt retyezáti birtokaikkal együtt sikerült visszaperelniük a román államtól.

Albániában emléktáblák, utcanevek őrzik a Nopcsa nevet (Nopcsa Ferenc, a különc őslénykutató kalandor révén). Vajon Hátszeg vidékén marad-e valami kézzel fogható a legendás család örökéből? A környéken talált nagy jelentőségű dinoszaurusz-leletek kapcsán évekkel ezelőtt felmerült egy őslénytani park terve, amely a farkadini (mai nevén General Berthelot, hálából a francia tábornok Románia területi gyarapodása érdekében tett szolgálataiért) kastélyt is magába foglalná. A megvalósítás viszont csak nem akar összejönni. Leszármazottak jelentkezése híján mindenesetre nemrég az összes Nopcsa-birtok visszaszállt a román államra.

Alig hitt a szemének 1982 nyarán Macsek Ernő, amikor a Sebesvíz (Râu Mare) partján felfedezte a pontosan száz évvel korábbi illusztris esemény emlékére állított magyar nyelvű emléktáblát a sziklafalon. 1882-ben ugyanis itt, a bőséges vadállományáról már akkor híres Retyezátban rendeztek vadászatot Rudolf trónörökös számára. Hadd idézzek Téglás Gábor 1890 március 1-én, a Magyarországi Kárpát Egyesület Budapesti Osztályának ülésén tartott beszédéből:

„1882 augusztus 1-6-ig dicsőült trónörökösünk is szerencsélteté a retyezát vadászterületeit s azt a helyet, hol a Sebesvíz mellől a Gura Zlatinál a Zenoga felé haladólag kiséretével először megpihent Hunyadmegye közönsége legmélyebb kegyelete tanujeléül és örök emlékezet okáért emléktáblával jelölteté meg. És nemes büszkeséggel gondol itt századok mulva is az egész hegyvidék az imádva szeretett királyfi itt jártának dicső napjaira.”

Minden bizonnyal az említett tábla helyére került fel 1896-ban a jelenleg is ott lévő emlékmű. S ha éppenséggel az egész hegyvidék nem is teszi, mi azért büszkén gondolhatunk rá. A csipkerózsika-álmából feltámadt érdekesség Brazi településtől a Sebesvíz mentén felfelé haladva pontosan 7,5 km-re található. Itt jobboldalt 5-6 ház lesz, előttük és utánuk szomorúfűz. Ezek között kell lemenni a folyóhoz, aminek a túlsó partján, bokrok közt találjuk az emlékművet, melynek felirata:

A különös formavilágú épület Románia legrégebbi ortodox temploma, eredete azonban nem teljesen tisztázott. Első okleveles említése 1360-ból való, de egyes elképzelések szerint helyén már a IV. században ókeresztény templom állt, amely később elpusztult.

A jelenlegi épületet valószínűleg a XIII. században húzták fel, kövei - köztük több római sírkő is - főleg a közeli Sarmizegetusa romjaitól származnak. A XIV-XV. században kibővítették, freskói is ebben az időszakban készültek (különlegesség az Atyát és a Fiút román népi ruhában megjelenítő Szentháromság ábrázolás). A XIX. században a helyi lakosok új templomot szerettek volna építeni a helyére, ezért majdnem elbontották. Pár éve átfogó felújításon esett át.

Hátszegen 1958-ban alapítottak rezervátumot a kihalás szélén álló európai bölények védelmére. Az első példányok Lengyelországból érkeztek, a hatvanas-hetvenes években pedig már egy egész csordányi állat élt itt. Az ezredfordulóra aztán csak egy család maradt. Bizakodásra adhat okot, hogy 2008-ban két kisborjú születetett (név szerint Romaniţa és Rosina), és már idén is gyarapodott a család (az ifjú bikát Romeo-nak keresztelték el). Velük immáron hétre növekedett a rezervátum lakóinak száma.

A rezervátumhoz (Rezervaţia de zimbrii) vezető utat Hátszeg területét Piski (Simeria) felé elhagyva a DN66 bal oldalán találjuk, ezen a bő egysávos aszfaltcsíkon kell bemenni az erdőbe a rezervátum kapujáig. A belépő felnőtteknek 3 lej, a látogatási idő reggel 8-tól este 8-ig tart.