Turistautak

| általános tudnivalók | útinformációk |

Általános tudnivalók

a gyalogsztrádákról

Jelzésrendszer

A Retyezát turistaútjain a Romániában „szabványos” három szín (piros, sárga, kék), illetve négy forma (sáv, kereszt, háromszög, pont) kombinációjával találkozhatunk kövekre, fák törzsére vagy fém oszlopokra festve. Említést érdemel még a szigorúan védett Gemenele rezervátum határára figyelmeztető, nem szabványos (igaz, nem is turistautat jelölő) piros négyszög. A jelzések állapota vegyes: az esetek többségében kellő gyakorisággal elhelyezett és rendszeres időközönként felújított jelek kalauzolnak, ám akadnak útvonalak, amelyekre ez kevésbé igaz. A kőtengerrel borított részeken időnként kisebb-nagyobb kőrakások is mutatják az utat. Ezen „kőbabák” segítsége különösen jól jön a zöldessárga zuzmó-mátrixba remekül beleolvadó sárga színnel jelzett utak esetében (főleg ködös időben).

Irányjelző pózna az erdőben

Irányjelző pózna (Pietrele-völgy)
Fotó: © Budai Péter, 2009

Sok jó jelzés kis helyen is...

Kőre festett jelzések (Retyezát-csúcs)
Fotó: © Budai Péter, 2012

Karakter

A turistautak jellege alapvetően a tengerszint feletti magasság és a terepviszonyok függvényében változik. A hegylábi régió erdőségeiben változatos a helyzet: kényelmes talajúttól a köves ösvényig bezárólag bármi előfordulhat. A szálerdőből kiérve jellemzően köves (helyenként havasi gyepbe betaposott vagy beleásott) ösvények vezetik a vándort; eleinte törpefenyő foltokba vágott folyosókon, majd egyre inkább nyílt terepen. A csúcsrégióban az ösvény jelleg gyakran meg is szűnik, csak egyik méretes szikláról a másikra átszökkenve követjük a jelzést. Olykor pedig a gyepen vezető csapások is belevesznek a növényzetbe. Ilyenkor térképről vagy GPS készülékről leolvasott irány szerint, illetve – ha lehetséges – a környező terep alapján tájékozódva mehetünk tovább, remélve hogy újra megtaláljuk az elveszett fonalat. Törpefenyvessel benőtt részeken viszont ne játsszunk felfedezősdit, a sűrű növényzetben ugyanis kilátás híján nagyon könnyű eltévedni, ám annál nehezebb egy tapodtat is előrehaladni. Mesterséges biztosítással („láncos rész”) egyedül a Papusa északkeleti gerincének csorbájában (a Zárt kapuk felé vezető úton), valamint a Bukura főcsúcsának nyugati oldalában (a Retyezát-csúcs felé vezető úton) találkozhatunk. Az előbbi esetben egy régebben kihelyezett, vékonyka acélsodrony „segíti” a kisebb sziklaszöktető leküzdését; az utóbbi helyen viszont már új, vastag acélkábel nyújt biztosabb fogást néhány méternyi kitett szakaszon.

Az utak bejárása a nagy szintkülönbségek miatt általában jó erőnlétet kíván meg, de nem igényel különösebb technikát (túrabotok használata azért sokat segíthet). Nagyobb odafigyelésre csak a meredek, kőomladékos hegyoldalakban, vagy a kitettebb gerinceken vezető útszakaszok esetében van szükség. Télies (havas, jeges) körülmények között természetesen a máskor egyébként könnyen járható hegyoldalak és gerincek is igencsak komoly veszélyforrásokká válhatnak (lavina, kicsúszás, hópárkány leszakadás), ezért a Magas-Retyezátban való téli túrázás kizárólag megfelelő tapasztalattal rendelkező, felkészült hegyjárók számára ajánlott.

Köves ösvény a Kapu-váll felé

Köves ösvény a Kapu-váll felé
Fotó: © Antony Borel, 2007

A Retyezát erdőrengetegében

A Retyezát erdőrengetegében
Fotó: © Budai Péter, 2008


| általános tudnivalók | útinformációk |

Útvonal információk

mi merre hány méter

Az alábbi útlajstrom a Retyezát turistajelzéssel ellátott útvonalainak túlnyomó részét felöleli. A felsorolt utak többségéhez kattintással megjeleníthető részletes vagy általános útleírás, illetve útvonalmetszet tartozik, valamint az összes útvonal megtekinthető GPS alapú interaktív térképünkön is. A megadott időtartamok irányadóak – természetesen egyéni kondíciótól függ, hogy ki mennyi idő alatt teljesít egy adott távot és szintet. A feltüntetett szintemelkedések és süllyedések a megadott irányra vonatkoznak.

Az útvonalhálózatban legutóbb 2012 őszén történt nagy változás: ekkor több, korábban jelzetlen ösvényt is turistajelzéssel láttak el. Így például a Pelága-rétről a Pelága-tó érintésével a Pelága-nyeregbe vezető régi pásztorösvényt immár kék pont jelzi, a Borbát-völgyi esztena felől a Zergebak-tó érintésével a Zárt kapuk gerincéléhez felkapaszkodó ösvényt pedig piros pont. Új jelzéssel látták el továbbá a Râuşor turistaközpontból a Prelucs-gerinc hátán a Retyezát-csúcsra vezető utat is (piros háromszög). Szintén a 2012-es év fejleménye a Zenóga-tó és Bukura-tó közötti két útvonalváltozat jelzéseinek változása (a Zsudele-nyergen át vezető út a korábbi piros pont helyett piros háromszög lett, míg a Szlevej-gerinc nyúlványát keresztező változatról ez utóbbi jelzés hivatalosan lekerült). A Bukura-katlan tavait körtúra formájában felfűző piros pont jelzést pedig kibővítették, így az útvonal most már a Lia-tavat is érinti. Ráadásként pedig: újra teljes hosszában szabadon járható a Rossz-völgy!

Az oldalon közölt információk naprakészen tartásában számítok a tisztelt Olvasók terepi tapasztalataira, bármilyen változás vagy kiegészítés bejelentését szívesen veszem.

kék sáv kék háromszög

Cârnic → (Pietrele) → Encián menedékház → Bukura-tó

11,5 km | 6-7 óra | +1200 m | –200 m | metszet (1) | metszet (2) | térképen

Útleírás megjelenítése

kék sáv piros kereszt

Buta-szoros → Buta-menedékház → Pelága-rét → Bukura-tó

14,8 km | 8-9 óra | +1500 m | -350 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

piros háromszög piros pont

Pietrele → (Fenyvesek tava) → Gáles-tó → Nagy-csúcs nyerge → Nagy-csúcs

7,5 km | 3½-4½ óra | +1050 m | -100 m | metszet (1) | metszet (2) | térképen

Útleírás megjelenítése

sárga háromszög

Pietrele → Rossz-völgy → Pelága-nyereg

5,8 km | 3-3½ óra | +830 m | -50 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

kék háromszög

Pietrele → Stânişoara-völgy → Retyezát-nyereg → Retyezát-csúcs

6 km | 4-4½ óra | +1000 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

sárga sáv

Pietrele → Lolája-gerinc → Retyezát-csúcs

5,5 km | 4-5 óra | +1000 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

piros sáv

Bukura-csúcs → Bukura-nyereg → Pelága-csúcs → Pelága-nyereg

3,6 km | 2-3 óra | +390 m | -510 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

piros kereszt

Pelága-nyereg → Rossz-völgy → Tavacskák nyerge → Gáles-völgy

2,7 km | 1-1½ óra | +70 m | -380 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

sárga sáv

Bukura-tó → Kapu-tó → Bukura-csúcs → Retyezát-csúcs

4,5 km | 3½-4 óra | +600 m | -100 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

piros háromszög

Bukura-tó → Zsudele-nyereg → Zenóga-tó

5,6 km | 3-3½ óra | +360 m | -400 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

sárga kereszt

Bukura-tó → Pelága-csúcs → Papusa-csúcs → Kusztura-csúcs

7,5 km | 5½-6 óra | +950 m | –530 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

kék pont

Gura Apei → Lepusnyik-völgy → Pelága-rét → Pelága-tó → Pelága-nyereg

23 km | 8-9 óra | +1205 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

piros sáv

Papusa-csúcs → Zárt kapuk éle → Nagy-csúcs nyerge [→ Balája-rét]

1,9 km | 1½-2½ óra | +150 m | -270 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

kék háromszög

Baléja-rét → Borbát-völgyi esztena → Kusztura-ablak

14,8 km | 7-8 óra | +1000 m | -200 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

piros pont

Puj → Borbát-völgyi esztena → Zergebak-tó → Zárt kapuk éle

34,5 km | 10-12 óra | +1850 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

piros háromszög

Gura Zlata → Ragyes-Zlata hát → Zenóga-tó

11 km | 6-7 óra | +1350 m | -100 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

kék kereszt

Gura Apei → Ragyes-Zlata hát → Zenóga-tó

9,5 km | 4½-5½ óra | +1020 m | -120 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

kék kereszt

Zenóga-tó → Szlevej-hegyhát → Bukura-tó

10,5 km | 5-6 óra | +700 m | -650 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

piros sáv

Râuşor → (Retyezát-tengerszem) → Lolája-nyereg

4,3 km | 3-3½ óra | +1000 m | -10 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

kék kereszt

Râuşor → Ciurila-nyereg → Pietrele

5,9 km | 2½-3 óra | +580 m | –300 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

piros háromszög

Râuşor → Raszka-völgy → Prelucs-gerinc → Retyezát-csúcs

7,6 km | 3½-4 óra | +1250 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

sárga pont

Berhina-rét → Szlevej-hegyhát → Bukura-tó

10 km | 5-6 óra | +1120 m | -280 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

piros sáv

Paltina-nyereg → Jorgován-kő → Buta-nyereg → Kusztura [→ Făgeţel-nyereg]

14 km | 5-6 óra | +950 m | -450 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

sárga sáv

Zsil-völgy → Piule-Plésa gerinc → Szkorota-nyereg → Buta-menedékház

11,9 km | 7-8 óra | +1200 m | -560 m | metszet | térképen

Útleírás elrejtése

Ha hasznosnak találod az itt található túraleírásokat és megteheted, támogasd a retyezat.ro fenntartását és fejlesztését hűtőmágnes vásárlással, adományozással, vagy utasbiztosítás kötésével!

Útvonalunk a Lupény-Nyakmező-Buta autóbuszjárat végállomásától, a Buta-szoros letérőjénél lévő Zsil-hídtól indul. Innen rövid ideig az aszfaltozott főúton (DN 66A) nyugat felé haladunk tovább. Néhány perc múlva a folyó vízmérce műtárgyának zöldre festett hídjához érünk, ahol egy fán megpillantjuk az első turistajelzést. A gyaloghídon átkelve mintegy 100 métert a folyóval párhuzamosan haladunk, majd a jobbra kanyarodó földutat követve az időszakos Plésa-patak völgyébe térünk és ott folytatjuk utunkat. Eleinte aránylag visszafogottan emelkedünk, átkelünk a patakon (egy betonkockát használva cölöpként), majd kb. negyed óra múlva bal kéz felől egy bővizű forráshoz érkezünk. Ez az utolsó biztos vízvételi lehetőség, érdemes kihasználni.

Ezután fokozottabb emelkedésbe kezdünk az immár jellemzően száraz patakvölgyben (a vízfolyás hiányát az utat szegélyező kisebb-nagyobb víznyelők magyarázzák). Útközben – az irányt megtartva – áthaladunk egy nagyobb tisztásos részen, majd újabb erdei szakaszt követően egy kálvária stációnál lévő T-elágazásban jobbra kanyarodunk. A sárga sáv turistajelzés hamarosan jobbra letér az erdei útról, de rövid idő múlva vissza is csatlakozik és végül az úttal együtt egy tisztásos domboldalba érkezik, melyen a néhány éve épült kolostor épületcsoportja foglal helyet. Itt a jól látható gyalogösvényt követve elhaladunk az épületek mellett, majd enyhe jobbkanyarral betérünk az erdőbe, ahol egy balkanyar után a kolostor vízellátását biztosító, fedéllel lezárt forrásra figyelhetünk fel. Utunk e forrás felett folytatódik: köves erdei ösvényen haladunk tovább, a turistajelzést figyelmesen követve (a jelek néhány szakaszon ritkák, de időről időre azért felbukkannak, és az ösvény is többnyire egyértelmű). Hamarosan újabb nehéz emelkedő következik, kb. 200 m szintkülönbséget kell legyűrnünk, eleinte szerpentinezve, majd kitartóan kapaszkodva egy hosszabb egyenes vonalvezetésű szakaszon. 1500 m magasságban kisebb irtásrétre érkezünk, ahol egy visszafogottabb vízhozamú, pásztorok által foglalt forrást találunk az út mellett (műanyag csőből csordogál a víz, nyár derekán azonban ne vegyük biztosra a működését), kicsit később pedig egy villámcsapta törzsű, de az élethez ragaszkodó öreg fa mellett haladunk el. A tisztásról szép kilátás nyílik a Zsil túlpartján emelkedő Vulkán-hegység vonulatára. Innen egy újabb erdei kapaszkodóval érünk ki a Plésa-esztenának helyet adó tisztásra.

Ezen a ponton a turistajelzés sajnos a semmibe veszik, így nagyobb odafigyelésre és némi tájékozódásra lesz szükség a megtalálásához: a meredek hegyoldalon felfelé balra kanyarodva a tisztásos rész északi szélét kell elérnünk és követnünk (tehát még az esztena előtt felkanyarodunk). Itt, illetve a továbbiakban a hegygerinc vonalát követve a ligetes fenyőerdőben helyenként egy-egy kövön már újra fel-felbukkan a sárga sáv jelzés. Miután elmaradnak az utolsó fák, utunkat füves hegyi legelőbe taposott ösvényen folytatjuk felfelé, ritkán egy-egy kőre festett turistajelzés által megerősítve. A meredek kapaszkodó végén, az esztenától számítva nagyjából 1 órán belül megérkezünk a Plésa-csúcs (1840 m) széles platójára. A kövekkel borított nyílt havasi terepről immár minden irányban gyönyörű panoráma tárul szemünk elé: délnyugat felé szemügyre vehetjük a Zsil völgyének összeszűkülő felső részét (hátterében a remekbe szabott Oszlea-gerinccel), észak felé a Kusztura-Gruniu jóval 2000 méter feletti, csipkézett gerincéle tárul elénk, keleti irányban pedig a Zsil völgyének alsó része, melyet a távolban a Páreng óriás tömbje zár le.

A továbbiakban ösvényünk a fokozatosan egyre hangsúlyosabbá váló gerincen kezd el hullámozni, helyenként a hegyél enyhébb lejtésű, délnyugati (haladási irányunk szerinti bal) oldalára húzódva. Elsőként egy lapos, de nehezen járható törpefenyő folttal „koronázott” tetőt kerülünk meg, majd az itt még széles, fűvel benőtt háton közelítjük meg a soron következő két markánsabb kiemelkedést. Ezeket az „ikerpúpokat” szintén a lankásabb délnyugati oldalukon harántoljuk, hogy elkerüljük a jobb kéz felé leszakadó szédületes sziklafalakat (La Staur). Ezután újabb törpefenyves állja utunkat, melynek sűrűjét a már bevált irányból kerüljük ki, hogy eljussunk a következő „stációhoz”, ami egy meredek, sziklás hegyoldal. Ezen a jelzéseket figyelmesen követve mászunk fel. A kiemelkedés tetejéről már közvetlen közelségbe kerül az eddig is előttünk „fénylő” Fehér-kő (Piatra Albă) csupasz mészkő sziklafala. Mielőtt azonban még odaérnénk, némi ereszkedést követően – óvatos, ugyanakkor biztos lépésekkel – át kell haladjunk egy-két kitettebb gerincszakaszon (ezúttal a tényleges élre kényszerülve). A Fehér-kő sziklatömbjét „rendhagyó módon” jobb kéz felől megkerülve kapaszkodunk tovább, majd az immár vegyesen gyepes-törpefenyves, de az eddigiekhez képest szelíd jellegű gerincen hamarosan (az indulástól számított kb. 5-6 óra után) végre megérkezünk a jelzőoszlopot hordozó Piule-csúcsra (2081 m), ami egyben a Kis-Retyezát legmagasabb pontja is. Fáradalmainkért pazar körpanoráma kárpótol, a tájkép az eddigieken felül új elemekkel bővül: alattunk észak felé a Gurganu fehér sziklapúpja töri át az egybefüggő fenyvest, valamint belátjuk a Buta-völgyfőt és szinte a teljes Magas-Retyezátot; délnyugatra a Hegyes-Jára (Iara Ascuţită) mozgalmas felszínű karsztplatóján próbálhatunk zergéket felkutatni szemünkkel, mögötte a távolban pedig a Jorgován-kő kiemelkedése és azon túl a Godján, attól balra pedig a Cserna-völgyet övező hegyvidék párába vesző vonulatai zárják a látóhatárt.

A Piule-csúcstól továbbra is a hegygerincen folytatjuk utunkat a Szkorota-nyereg (1940 m) felé. Közvetlenül a nyereg előtti szakaszon a gerinc délnyugati, töredezett mészkőből felépülő lejtőjén kell lemásznunk – itt az omlékony szikla és a meredek hegyoldal miatt ereszkedjünk odafigyeléssel! A füves nyeregben találkozunk a Szkorota-völgy felől becsatlakozó sárga pont jelzéssel. Innen, ahogy a jelzőtábla is mutatja, jobbra (azaz északkelet felé) térve meredek ereszkedésbe kezdünk a törpefenyvesbe vágott, szerpentinező csapáson. Mintegy 250 méternyi kényelmetlen (esős, illetve fagyos időben csúszásveszélyes) ereszkedés után kb. 1700 m magasságban a nem is oly rég még felülnézetből csodált Gurganu sziklavárának tövébe érünk. Itt északnak fordulunk, s a szintet nagyjából megtartva fenyőerdőben haladunk tovább. Az erdőből kiérve keresztezzük a Kis-Buta patak medrét, átkelünk egy szép kilátást nyújtó tisztáson. Ezután újabb erdős szakasz következik, mígnem ismét egy nagyobb tisztásra érkezünk, ami már a Buta-esztena feletti hegygerincen található (ekkor kb. 1600 m magasan leszünk). A gerincet élesen megkerüljük, majd az esztena körüli kerítés mellett haladva visszakanyarodunk eredeti útirányunkhoz, miközben erőteljes ereszkedésbe váltunk. Az esztena kapuja alatt egy hídon átkelünk a Buta-patak felett, majd rövidesen megérkezünk a Buta-menedékházhoz (1550 m), ahol kipihenhetjük az eddigi fáradalmakat.

Télen az út erdőhatár feletti része lavina- és kicsúszásveszély miatt nem ajánlott!

Utoljára frissítve: 2015/11/03

sárga pont

Zsil-völgy → Szkorota-völgy → Szkorota-nyereg → Buta-menedékház

7,6 km | 3-4 óra | +810 m | -340 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

piros háromszög

Câmpuşel-vadászház → Jorgován-kő → Paltina-nyereg → Berhina-rét

9,6 km | 5-6 óra | +950 m | -900 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése

piros pont

Zsil-völgy → Soarbele-völgy → Paltina-nyereg

4,7 km | 2-2½ óra | +660 m | metszet | térképen

Útleírás megjelenítése